Húsvét vasárnapján Andrea Bocelli, olasz zeneikon Milánó városának és a milánói dómnak a felkérésére gyönyörű szóló előadást tartott, mellyel a remény, a szeretet és a gyógyulás üzenetét közvetítette a nézőknek. A videót azóta – két nap alatt – harminckét és fél milliónál is többen látták.

“Hiszek a közös ima erejében; hiszek a keresztény húsvétban, az újjászületés univerzális szimbólumában, amire mindenkinek – akár hívő vagy sem – igazán szüksége van most”.

Ezekkel a szavakkal kommentálta Andrea Bocelli világhírű olasz tenor élőben közvetített húsvéti koncertjét, melyet az üres milánói dómban kezdett, majd a néptelen Dóm-téren zárt az Amazing Grace (Csodás kegyelem) című keresztény egyházi énekkel.

A város polgármestere, Giuseppe Sala a koncert előtt a következőt nyilatkozta: “Biztos vagyok abban, hogy Bocelli hangja olyan lesz, mint egy erős, meleg ölelés, amelyet mostanában mindannyian hiányolunk, és megmelengeti Milánó, Olaszország és a világ szívét.”

A polgármester nem tévedett, a koncertről készült felvételt két nap alatt már harminckét milliónál is többen látták, és olyan sztárok osztották meg közösségi oldalaikon, mint például Jennifer Aniston.

A 61 éves vak énekest a történelmi katedrális orgonistája, Emanuele Vianelli kísérte a koncerten, amelyen Bach és Gounod Ave Mariája és Mascagni Sancta Maria című műve is elhangzott.

A koncerttől függetlenül a sztártenor alapítványa pénzgyűjtést kezdeményezett, hogy ezzel segítse a koronavírus-járvány frontvonalában küzdő kórházi dolgozók védőfelszereléssel való ellátását. Bocelli a fellépésért nem fogadott el honoráriumot sem.

A csodálatos Music for Hope (Zene a reményért) koncertet az alábbi videóban tudjátok megnézni:

Forrás: 777 Blog
Módosítva: 2020.04.14