A világon egyetlen olyan dolog van, amiben minden ember egyetért: egyszer meg fogunk halni. És bár napjainkban alig beszélünk érdemben a halálról, mégis az, hogy egy nap véget ér a földi életünk, alapjaiban határozza meg azt, ahogyan a mindennapjainkat éljük. Az élet végessége hatással van az értékrendünkre, a céljainkra, a kapcsolatainkra; arra, hogy mivel töltjük ezt a 70-80-90 évet, ami rendelkezésünkre áll.
Gazdagság, pénz, hatalom, karrier – hányszor halljuk ezeket a szavakat, amikor arról kérdezik az embereket, mi az életük célja… „Élj a mának; használd ki, amíg fiatal vagy!” – és a fiatalok (és az idősebbek) így is tesznek. Nincs ebben semmi meglepő. Ha hamarosan vége az életünknek, és utána nincs tovább, akkor ki ne szeretné maximálisan kiélvezni ezt a néhány itt töltött évet? Pál apostol is így érvelt: „Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”.” (1Kor 15,32b)
Mégis: ha körülnézünk a világban, minden arról árulkodik, hogy sem a gazdagság, sem a pénz, sem a hatalom, sem a karrier nem garancia a boldog és kiteljesedett életre. Azt hiszem, a legtöbb ember előbb-utóbb ráeszmél erre, és ekkor kezdetét veheti egy sokkal teljesebb, jobb élet. Ekkor már nem mi vagyunk a középpontban, nem a folyamatos élvezet, élménygyűjtés határozza meg a mindennapjainkat, hanem altruista módon elkezdünk másokkal is törődni, mások szükségét is meglátni. Egyre többször mondunk le a saját javunkról azért, hogy másoknak – a családtagjainknak, a barátainknak, a szegényeknek és bajba jutottaknak – több jusson.
És ahogy meghaladjuk önmagunkat, elkezdenek a helyére kerülni a dolgok az életünkben.
Az élet azonban ennél sokkal többről szól. Amíg csak ebben a 70-80-90 évben gondolkodunk, amíg a céljaink csak erre az időszakra szólnak, nem veszünk figyelembe egy alapvető, mégis mindent alapjaiban megváltoztató szempontot: hogy az életünk nem ér véget a halállal.
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el.” (Mt 6,19-20)
Egész keresztény tanításunk legfontosabb alapvetése, hogy Jézus feltámadt a halálból. A teljes keresztény tanítás létjogosultsága ezen az egy történésen áll vagy bukik! Márpedig ha Jézus feltámadt, akkor nekünk is örök életünk van. Pál apostol szinte zavarba ejtően egyenesen fogalmaz:
“Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,12-19)
„A bölcsesség kezdete az ÚR félelme.” – fogalmaz a 111. zsoltár. Csak akkor juthatunk el a valódi bölcsességre, akkor láthatjuk az életet és önmagunkat annak, ami, ha az örök élet perspektívájából tekintünk rá. Az élet végtelensége hatással kell legyen az értékrendünkre, a céljainkra, a kapcsolatainkra; arra, hogy mivel töltjük ezt a 70-80-90 évet, ami rendelkezésünkre áll.
Földi életünk végső célja ugyanis az üdvösség. Csak ennek elfogadása és megélése vezethet el a kiteljesedett, Istennel megbékélt élethez.
Jézus már megtette a magáét, és megnyitotta előttünk az utat. Most rajtunk a sor, hogy elfogadjuk az Ő meghívását. Húsvét ünnepe évről évre erre emlékeztet bennünket.
Forrás: 777 Blog (Herényi Márk Barnabás)
Módosítva: 2020.04.13.